Nem tudom, mi történik velem.
Egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy untat a munkám. Pedig nem csinálom régóta. Lelkesen vágtam bele, de aztán rájöttem, hogy a hangzatos név ellenére, már amivel a cég rendelkezik, semmi nincs mögötte. Semmi olyan, ahogyan azt elvárná az ember. Hónapokig csak a várakozás volt, addig sok mindent bevállaltam, ami nem az én feladatom, viszont nem csinálta meg más, de az én munkámat is és a cégét is nagyban elősegíti. Aztán az év utolsó két hónapjában elkezdtek követelni, ez jövőre is folytatódik. Ami persze normális és érthető, csak kicsit sokára kezdték el és még mindig nem ez lenne a baj, csak vannak kitűzött célok, menni kéne az országban és ehhez képest mindig van valami, amiért berendelnek az irodába. Kevesen vagyunk ugyanis. Helyettesíteni is kell, nem sokszor, de az pont elég a frusztrációhoz. Egyszerre két helyen lenni nyilvánvalóan nem lehet, így a célt is nehezebb elérni. Nem lehetetlen, csak közben elveszik az ember kedvét az egésztől.
Az a baj, hogy másokon is látom, hogy rossz irányba haladunk.
De ami még rosszabb, hogy nem csak ennél a cégnél van így, a probléma globális.
Közben aztán rájöttem, mi kell nekem. Valami egészen más, nyugalom, természet, állatok, ki kell szakadni ebből az egészből, nincs más megoldás.
Rajta vagyok, de nem fog menni a váltás egyik-napról a másikra.